Sokszor elgondolkodok, h amikor rólad mesélek és eszembe jut az a sok sértés amit okoztál -lehet h csak az idő múlása miatt- mért nem fáj annyira? sokkal jobban fáj a tudat h azaz időszak bármennyire is szenvedés volt, bármennyire is fájt h nem  vagy az enyém mégis ott volt REMÉNY, h egyszer talán mégis.. de már  az sincs... tudom a blogom se olvasod, hisz sose olvastad. pedig az egész és tényleg az egész rólad szól. lehet azért mert magamról írok benne és legbelül én úgy érzem h te hozzám tartozol. de mindig rájövök h nem. nekem nem te kellesz. majd jön vki akivel sokkal boldogabb leszek. csak h tud.. örökre te maradsz az én egyik legnagyobb szerelmem és már hirtelen látom is magam előtt ahogyan az unokáimnak mesélek rólad, és közben a gondolataim ezer felé cikáznak, amikor megcsókoltál és ahogy hozzám értél, és persze a nézés... azok a szemek! jaj Istenem azok a szemek ...

ha újra találkozunk csak egy kérdésem lesz , egyetlen egy hozzád. :_Mond, te boldog vagy?