"Ott álltál és kérted... Forduljunk vissza még... Öleljük egymást egy percig... Azt mondtad szeretnéd. Hallgatta az utca, hallgatta, hogy sírsz. Csóró szívem elhalt. Jobb lesz, ha másnak élsz."

sokkal jobb kiírni magunkból a gondjainkat, mint rágódni rajta.. persze néha ez nem elég, de a lelki világom most kicsit megnyugodott. igaz semmit nem értem el vele.. de én elmondtam, h érzek és mit gondolok a dolgokról.. aki olvasta a blogom vagy ismeri a múltam ő tudja mikor és kinek és miért tettem ki mindig ezt a számot. az a baj h most is ez jutott eszembe de egészen más emberért. furcsa... mintha tavaly lenne.. a múlt megismétli önmagát.



Tudom, hogy fáj,
tudom, hogy félsz,
tudom, hogy inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz,
tudom, egyszer élünk,
akkor is minek,
te mindent megtettél...

 

megszakad a szívem érzem, de menni kell tovább, tudom akkor is ha fáj!

nem tudom utoljára mikor volt nekem ennyire fontos  egy ember a másik nemből. de azt se h ugyan az az ember, h tud ennyire nagyon megbántani. van amikor bármit megtennél vkiért és érzed, h ő is hasonlóan érez. belül boldog vagy még ha nem is lehetsz vele. állandóan rá gondolsz és egyszer csak KAMU leszel számára és eldob mint egy használt rongyot. ez az érzés leírhatatlan. csak egyre folynak a könnyeim és ülök. ülök mint egy zombi. teljesen magatehetetlennek érzem magam. egyszóval egy :SENKINEK. köszönöm h behoztad az életembe a boldogságot és köszönöm, h eddig élvezhettem és most helyette semmi mást nem hagytál csak egy űrt! egy hatalmasat. nem szabad arra gondolni, h mi lett volna HA! nem bántam meg, h megismertelek csak azt h ennyire szerettelek. és akkor a végére a poén része, h LETÖRÖLSZ fészbukról.. remélem amennyi időbe került a kattintás, olyan gyorsan el is felejtjük egymást :3 ♥ bár tudom nem fog menni....